VIII. SZÉCHENYI KUPA
2022. október 21-22-én került megrendezésre a VIII. Széchenyi Kupa. Az eseményen öt kollégium, közel 100 diákja vett részt a jeles eseményen. Pénteken délután érkeztek a vendégek. A regisztráció és szállás elfoglalása után a versenyzők vacsorázni mentek. Ez idő alatt zajlott le a sorsolás, a csapatok beosztása. Este diszkó szórakoztatta a fiatalokat.
Szombaton reggel 8-kor, az ünnepélyes megnyitó után kezdődtek a mérkőzések. A fiúk 5, a lányok pedig 3 csapattal indultak. Mindkét nem körmérkőzést játszott. A fiúk egyszer 10 perces mérkőzéseket játszottak, míg a lányok kétszer 10 percben mérhették össze tudásukat.
Minden mérkőzés a sportszerűség jegyében zajlott, ami külön öröm volt számunkra.
Voltak nagyon jó csapatok, tehetséges játékosok, akik elkápráztatták a jelenlévőket.
A verseny végére kialakult a rangsor. A bírók és a szervezők pedig kiválasztották a kimagasló játékosokat, akik jutalomban részesültek.
Az alábbi eredmények születtek:
Lányok:
- hely: ÉASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény
- hely: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós
- hely: ÉASZC Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium, Baktalórántháza
Fiúk:
- hely: ÉASZC Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium, Baktalórántháza
- hely: ÉASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény
- hely: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós
Legjobb kapus fiú: NAGY RENÁTÓ (ÉASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény)
Legjobb kapus lány: KRICZKI DORINA (ÉASZC Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium, Baktalórántháza)
Legjobb mezőnyjátékos fiú: FARKAS MÁRKÓ (ÉASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény)
Legjobb mezőnyjátékos lány: OROSZ MIRTILL (ÉASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény)
Gólkirály fiú: KANALAS DÁVID (ÉASZC Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium, Baktalórántháza)
Gólkirály lány: SZABÓ JULIANNA (Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós)
Fair play csapat fiú: SALGÓTARJÁNi SC Borbély Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Fair play csapat lány: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, TÖRÖKSZENTMIKLÓS
A Hajdúböszörményi fiú és lánycsapatot Lovas Tibor oktató készítette fel a versenyre.
Gratulálunk a felkészítőknek és a versenyzőknek.